Az első alkalom óta eltelt időszakban kéthetente
járunk a tanodákba. Miután a terepbejáráson a gyerekekkel közösen újra felfedeztük és
lefotóztuk a környezetükben fellelhető hagyományos építőanyagokat és
technikákat, második lépésként arra gondoltunk, hogy mindezt „behozzuk a
szobába” és kis házmodellek építésével próbálkozunk.
Nagylócon talált vályogtéglákból kevés vízzel gyúrtunk ház
alapanyagot, ebből a pelyvás sárból építettük aztán a házmodelleket kemencével,
szabadkéménnyel. Kettőt szervezetten, a mi vezetésünkkel, a harmadikat egy
darab talált cserépre teljesen maguktól, önállóan építették. Téli időszak
lévén, aktuális volt, hogy a fűtésről is beszélgessünk és modellezzük a füst
útját a makettekben. A délután végeztével félretettük a maketteket, hogy ha
kiszáradtak, a gyerekek kimeszelhessék azokat. A foglalkozás után két héttel
kaptuk a hírt, hogy a házmodelleket egy rossz pillanatban teljesen lerombolták
a gyerekek (olyanok kezdeményezésével, akik nem voltak jelen a foglalkozáson).
Fotók: Szkárosi Agapé |
Nógrádszakálba menet a zsúnypusztai kőbánya közelében
kecskesajt vásárlás közben találtunk egy kupac alkalmas méretű, formájú
építőkövet, amiből egy zacskóra valót elkértünk. Kötőanyagnak pedig a nagylóci
vályog maradékát vittük magunkkal. Koradélután, amíg a gyerekek nem érkeztek
meg, az előkészületekbe lelkesen csatlakoztak be a helyi közmunkások, akik a
nagy hidegben elfoglaltság nélkül maradtak, és a tanodában melegedtek
átmenetileg. Miután segítettek a szögeket kihúzni az alapnak szánt falapokból,
velünk együtt gyakorolták a kővel való falazás technikáját-mindezt nagy
élvezettel. A gyerekekkel már nehezebben ment mindez, mégis a tanodában lévő 15
gyerek körülbelül fele több-kevesebb lelkesedéssel dolgozott a házon, vagy
önálló kis alkotásokat készítettek kőből.
Fotók: Szkárosi Agapé |
Rimócon úgy alakult, hogy a tanoda fiatal felnőtt önkéntese,
Csemer Zoli nagybátyjáról kiderült, hogy ért a kosárfonáshoz, nem mellékesen
pedig a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője. Zoli közbenjárásával így
sikerült meghívnunk Csemer Károlyt hogy tanítsa a fiatalokat a kosárfonás
mesterségére. (Eredetileg a paticsfalhoz hasonló fonott házmodellt szerettünk
volna vele közösen készíteni, de elsőre még
nem szívesen vállalta a kísérletezést,
így a kosárfonásnak is nagyon örültünk.) Mire megérkeztünk, Zoli már gyűjtött
egy ölnyi fűzfavesszőt. Az önkéntesekkel és vele együtt még egy gyűjtő túrára
mentünk a foglalkozás előtt. Az időzítés tökéletes volt: ilyenkor a legjobb
vesszőt vágni, amikor a levelét már elhullatta. A foglalkozás folyamán egy
krumplis kosarat készítettünk közösen, nagyrészt természetesen Károly dolgozott rajta, de időről időre a kezünkbe
adta, hadd gyakoroljunk, tapasztaljuk mi is a saját kezünkkel. Munka közben
mesélt azokról az időkről, amikor még ezzel keresték a kenyerüket, a
„parasztokkal” szalonnára, kolbászra cserélték a portékáikat, meg Kamilla
néniről, aki a legjobb kosárfonó volt a faluban - róla kiderült, hogy szinte
minden jelenlévőnek a rokona. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a
foglalkozáson, mert Károly személyében megtaláltuk a saját üzenetünk hiteles
közvetítőjét, így a mi szerepünk a részvételre, megfigyelésre korlátozódott,
ezáltal sokat tanulva tőlük, róluk.
A rimóci pozitív tapasztalatokból kiindulva az idei első,
nagylóci foglalkozásra is mesterembert hívtunk meg, Nagy Vilmos helyi kőművest,
meséljen a szakmájáról, és hozzon egyszerű, kézi eszközöket, hogy még
átélhetőbb legyen a mondanivalója. Vili bácsit mindenki ismerte, volt aki már
dolgozott is a keze alatt, mégis mindenki nagy figyelemmel hallgatta az
interaktív előadását a tetőszerkezetekről és a famegmunkálásról.. A
legsikeresebb esemény természetesen a szabad barkácsolás volt az óra végén,
melynek során kézzel hajtott fúróval lehetett lyukat fúrni, kétemberes
szalagfűrésszel fát fűrészelni (ezt mi is kipróbáltuk), csapolásnak lyukat
készíteni vésővel, gyalulni, csapolni…
A foglalkozások lebonyolításában nyújtott segítségükért nagy
köszönettel tartozunk a tanodák dolgozóinak, önkénteseinek, a két meghívott
mesternek, továbbá az Egyesek Ifjúsági Egyesület és a BME Építészmérnöki Kar
önkénteseinek.