Tégla- és cserépvetés, Nagybacon

Nagybaconban évszázadok óta vetnek és égetnek téglát és cserepet. A falu házain még mindig alig látni ipari cserepet: a legtöbb házat a jellegzetes hegyes végű helyi cserép fedi még ma is.

Míg a téglaégetést más vidékeken a szabad ég alatt végzik, a cserépvetéshez, -szárításhoz, és –égetéshez egy cserépszín szükséges, hiszen legalább 2-3 hétig szabályozott körülmények között kell száradnia a cserépnek égetés előtt. A cserépszín egyik végében megépített katlanban égetik ki a cserepet, melyet minden alkalommal téglával együtt raknak be: az alsó tűzteret kb. 3000 db téglából építik, e fölé kb. 16.000 db cserép fér be. A cserepet és a téglát is kézzel vetik, vagy présgéppel nyomják ki, én most a kézi tégla- éscserépvetést dokumentáltam – egy későbbi alkalommal majd visszatérek a katlanberakás, égetés fázisaira is.

Bocskor László 1989 óta foglalkozik téglaégetéssel. Mivel cserépvető nagyapja korán meghalt, és apja mással foglalkozott, helyi öregektől tanulta a téglaégetés mesterségét. A cserép- és téglavetést nem ő végzi, hanem mindig fogadott munkások: Ötves Dalma 5 éve dolgozik nála unokaöccsével, Zolival, aki a „sarat csinálja” a munkához. Dalma elmondása szerint szereti ezt a munkát, volt, hogy pl. gyümölcsszedéssel próbálkozott Magyarországon, de hamar visszajött, mert ezt a tevékenységet szokta meg. A szüleitől tanulta a mesterséget, és 20 évig Gyergyószárhegyen dolgozott (vetett és égetett). 5 éve jött haza Nagybaconba, mert „ott elfogyott az agyag”.

Megújulás, újrahasznosíthatóság

Az agyag nem megújuló erőforrás, viszont égetetlen formájában bármennyiszer újrahasznosítható (pl. vályogtégla, nyers föld anyagú falazatok). Az agyagból készült égetett (kerámia) építőanyagok újrahasznosíthatósága az építőelem formájától (lyukacsosság), és a falazásnál használt kötőanyag összetételétől függ. A lyukacsos tégla, falazóblokk nagyobb valószínűséggel törik bontáskor, mint a tömör falazóelem. A tömör tégla, és az agyagcserép bármilyen fajtája bármennyiszer újrahasznosítható építőelem, ameddig el nem törik - vagy mállik, ha lábazatba, föld alatti falszakaszba kerül. A tégla újrahasznosíthatóságánál fontos a habarcs fajtája, ugyanis a cementhabarcs keményebb a tégla anyagánál, ezért nehezebben bontható belőle a tégla, illetve a ráragadt habarcsdarabokat nehéz eltávolítani róla a tégla eltörése nélkül. Az agyagba, vagy mész-homok habarcsba rakott téglát könnyű bontani, újrahasznosítani. Az agyaghabarcsot ma már szinte sehol nem használják, mivel húzószilárdsága egyáltalán nincs, ezért csak vastag, kisebb teherbírású falak készíthetők vele. A mészhabarcs hátránya, hogy a mai piaci viszonyok között drágább, mint a cement, és a falazás is lassabban halad vele, mert nem lehet bármennyi sort egymásra rakni a kötési idő kivárása nélkül, illetve oda kell figyelni a száradási körülményekre (pl. nedves takarás túlzott napsütés ellen).

Szociális vonatkozás

A legmodernebb téglagyártási technológia során az anyag a kitermeléstől a csomagolásig egyáltalán nem érintkezik emberi kézzel, csupán a nyersanyag mozgatást végző traktor igényel sofőrt, illetve a gépsorokat kell figyelni, szabályozni.

A hagyományos tégla- és cserépkészítés minden munkafázisát kézi erővel végzik. A tégla- és cserépvetésről, katlanberakásról elmondható, hogy alacsonyan képzett munkaerőt igényel, és mégis a maga szűk területén nagy szaktudás, ügyesség, rutin, odafigyelés kell hozzá. A sárcsinálás pedig hatalmas fizikai erőt, állóképességet, és bizonyos szintű szaktudást kíván. A katlantulajdonos elmondta, hogy ragaszkodik a bevált, régi embereihez, „akiket nem kell szemmel tartania munka közben”.